Egy elveszett nagypapa ürügyén az elveszett emberekről
10/10
Az elveszett nagypapa -
dokumentumfilm, 55 perc
Csak az igazán értékes alkotások
sajátja, amikor egy egyszerű, tiszta, lebilincselő
történetben hirtelen megnyílik az igazi mélység és a feneketlen szakadék szélén
a befogadó lába megremeg: egy filmbéli jelenetben – vigyázat, szpojler!! - a zsidótemetőben
egy sírt keres néhány tétova ember. A temető elhagyatott, alig járható, mára szinte
mindent benőttek a növények. A sírokról az idő eltüntette a feliratokat, nem is
lesz meg az a keresett név. Valami olyasmi hangzik el ezen a ponton, hogy az a
generáció sajnos hiányzik, amelynek ezeket a sírokat gondoznia kellene.
A varázslat ekkor megtörténik: ez
a látszólag semmitmondó, a film sodrásában jelentéktelen mondat nyomán az
elhagyott temetőben megnyílnak a sírok és generációkat látunk, akinek egyetlen
utódja sem maradt hátra. Egy személy, Deutsch Richárd történetén keresztül valamennyi
a holokauszt során meghalt, megölt magyar hiánya tapinthatóvá és
kézzelfoghatóvá válik a keresgélés közben.
Pedig a történet inkább filmes szakmai
csemegének indul, és ezért is mentem el a bemutatóra: még 1996-ban egy
budapesti ház padlásán régi filmtekercseket találtak, a deportált Deutsch Richárd
amatőrfilmes hagyatékát. Kurutz Márton munkája nyomán sikerül megtalálni
Deutsch Richárd unokáját, aki sem nagyapjáról, sem pedig a tekercseken szereplő
rokonairól nem tud.
Szóval adott egy rakás családi
film a harmincas évekből, egy mai is élő, jól beszélő rokon, aki mit sem tud a
családtagokról és a szenzációs bónusz: az első magyar sci-fi, a „Föld halála”,
amelyet Deutschék 1935 augusztusában az
első magyarországi Nemzetközi Amatőrfilmversenyen vetítettek.
Minden alapanyag megvan, hogy a
világ egyik legjobb dokumentumfilmje elkészüljön.
Borsody István, Kurutz Márton (rendezők)
és Kiss Sándor-Kiss Soma (operatőri és vágói munkák) alkotók kezében gyönyörűen
formálódik az anyag. Irgalmatlan sok munkával, lenyűgöző alapossággal dolgozzák
fel az információkat, például nem restek végigjárni a filmeken látható
helyszíneket (ki gondolná, hogy a gangok és a házkapuk száz év alatt
változatlanul maradnak?), de például szájról olvasni képes tolmáccsal is
igyekeznek szóra bírni a némafilmet, és még sorolhatnánk hosszasan.
A stáb szemmel láthatólag hagyja
menni a sztorit a maga útján, és ez a történet iránti tisztelet látszólag a
lovak közé dobja a gyeplőt. Az alkotók mintha a szükségesnél kevésbé dolgozták
volna ki a koncepciót, és kevésbé lennének jelen, amitől egyes pontokon leülni látszik
a történet. A sztori ragyogása mellett az alkotók láthatatlanok maradnak, háttérbe
szorulnak, és az az érzésem, hogy tényleg nem lehet megmondani, Borsody István,
Kurutz Márton, Kiss Sándor, Kiss Soma jól tudnak-e filmet készíteni, vagy elképesztő
szerencséjük és elég türelmük volt.
Nekik van igazuk: egy ilyen
horderejű anyagot nem lehet, bűn lenne máshogyan kezelni, mint ezzel az alkotói
attitűddel. A „kiálló” részek, nem elvesznek, hanem hozzátesznek Magyarország ikonikus,
mindenki számára kötelezően megismerendő történetéhez.
Mert nem kétséges, hogy itt most egy
olyan film született, amelynek megnézése kötelező mindenki számára.
Ez a családtörténet többet elárul
minden tankönyvnél a vészkorszakról. (Érthetetlen, hogy ez a film miért nem
hozzáférhető sem moziban, sem online sem sehogyan?!)
Ez a családtörténet megrázza a vállad, hé, ember, ébresztő, a családi boldogságot, a tehetséget és az önmegvalósítást a hatalom egy szempillantás alatt felmorzsolja, ha hagyjuk. Még sok ilyen filmet nekik, nekünk!
Port: https://port.hu/adatlap/film/tv/az-elveszett-nagypapa-az-elveszett-nagypapa/movie-205694#_=_
Megjegyzések
Megjegyzés küldése